Itt arról olvashat, hogyan kell helyesen ápolni a fogakat, milyen eszközök állnak rendelkezésére, illetve azokról a jelenségekről is szó esik, amelyek a helyes vagy helytelen száj- és fogápolással kapcsolatban gyakran felmerülnek. Ilyen például a lepedékképződés, a fogkő, vagy az a kérdés, hogy az örökölt tényezőknek van-e jelentősége.

Bár sok mindent a leírtak alapján is elsajátíthat, azt tanácsoljuk, hogy jelentkezzen be dentálhigiénés szakembereink egyikéhez, aki személyre szabottan magyarázza el és mutatja meg a helyes fogápolás menetét, eszközeit. Javasoljuk, hogy hozza magával fogkeféjét, hogy a helyszínen ellenőrizni tudják fogmosási technikáját. A helyes száj- és fogápolásban minden fogorvosunk szívesen segít Önnek, ezért olyankor is érdemes elhoznia fogkeféjét, ha valamilyen fogászati probléma miatt keresi fel rendelőnket. Ne feledje: ha rendszeresen és helyes technikával tartja tisztán fogait, elkerülheti a kellemetlen és sokszor bizony drága fogászati kezeléseket!

1. Milyen gyakran kell fogat mosni?

Az ideális természetesen az lenne, ha minden étkezés után fogat mosnánk. Reggel és este, vagyis naponta kétszer viszont mindenképpen ajánlatos. Napközben, ha nincs lehetőségünk arra, hogy fogat mossunk az étlezések után, legalább öblítsük ki szánkat tiszta vízzel, vagy rágcsáljunk nyers zöldséget, gyümölcsöt.

TÉVHIT: a rágózás helyettesítheti a fogmosást

A rágózás nem ér fel egy fogmosással! Abban segíthet, hogy felgyorsítja azt a folyamatot, amíg az étkezések után megváltozott pH-érték helyreáll a szájban, a fogak felületén maradt lepedéket, plakkot azonban nem távolítja el. A kellemes mentaíz viszont a társasági érintkezés miatt hasznos lehet.

3. Mennyi ideig tartson a fogmosás?

TÉVHIT: 2 perc elég a fogmosáshoz

Valójában nem időtartamhoz kell mérni a fogmosást, hanem az számít, minden fogunkat alaposan megtisztítottuk-e. Van, aki lassabban halad, van, aki gyorsabban – nem lehet mindenkire érvényes időtartamot mondani. A lényeg, hogy minden fog minden elérhető felületén végig kell haladnunk a fogkefével.

TANÁCS: Dentálhighiénés szakembereink azt javasolják, hogy alakítson ki magának egyfajta rutint: mindig ugyanazon a helyen kezdje el tisztítani fogsorát, ugyanabban az irányban haladjon végig előbb az egyik, majd a másik fogsoron. Így idővel szinte oda sem kell figyelnie, kezei automatikusan végrehajtják a szokott műveletet, és nem kell az órát figyelnie.

Homokóra
5. Nedves vagy száraz fogkefével kell kezdeni a fogmosást?

TÉVHIT: fogmosás előtt vízbe kell mártani a fogkefét

Ez nem így van. A fogmosást legjobb úgy elkezdeni, hogy sem a szánkat nem öblítjük ki, sem a fogkefét nem nedvesítjük be. Ilyenkor a sörték még keményebbek, jobban tisztítanak. A szánkban levő nyállal elkeveredve úgyis nedvessé válnak, de amíg szárazak, kihasználhatjuk jobb tisztítóképességüket.

7. Mennyi ideig kell használni egy fogkefét?

TÉVHIT: a fogkefét évente kell lecserélni

Ennél gyakrabban, pontosabban háromhavonta kell újat vennünk. Elektromos fogkefe esetében nem kell az egész szerkezetet megvenni, kaphatók külön fejek, elég azokat lecserélni.

Azért van szükség erre, mert a fogszuvasodást és egyéb problémákat okozó baktériumok a fogkefe sörtéi között maradnak, bármilyen gondosan öblíti is le a fogmosás után. 3 hónap alatt már olyan sok lehet belőlük, hogy a fogmosással lassan éppen az ellenkező hatást fogja elérni: ahelyett, hogy megtisztítaná fogait a lepedéktől, amely a baktériumok kedvenc tartózkodási helye, a fogkefével éppen hogy káros baktériumokat visz be a saját szájába!

TANÁCS: ha tollal vagy filccel egy apró helyen megjelöli a fogkefe szárán a használatba vétel hónapját (elég a hónap első vagy első két betűjét odapöttyinteni), tudni fogja, mikor kell újat vennie.

9. Kell-e a nyelvet is tisztítani?

TÉVHIT: Nem kell.

A valóság ezzel szemben az, hogy a nyelven ugyanúgy megtapad a lepedék, mint a fogakon. A lepedék pedig a szuvasodást okozó baktériumok melegágya, vagyis igenis meg kell szadadulnia tőlük, mielőtt a nyelvről a fogakra kerülnének! A jó hír az, hogy néhány jól irányzott mozdulattal, a fogkefe sörtéivel vagy, néhány új típusú fogkefe esetében, a nyelvtisztító résszel eltávolíthatja a nyelvről a lepedéket.

TANÁCS: Ha Ön öklendezésre hajlamos, a nyelv tövétől a nyelv hegye felé haladjon, így kisebb lesz az inger.

Nyelv tisztítás
11. Milyen fogselymet használjak?

Manapság már nagy a fogselyem-kínálat, de a hatékonyság tekintetében nincs közöttük különbség. Bármelyiket nyugodtan használhatja. A viaszos változatok talán kissé könnyebben kezelhetőek, ami pedig az ízesített, például mentaízű fajtákat illeti, saját ízlése határozza meg a döntést.

Fogselyem
13. Valóban elpusztítják a szájvizek a szánkban levő baktériumokat?

Az általános használatú szájvizeknek többnyire két hasznos tulajdonságuk van: egyrészt tényleg rendelkeznek baktériumölő tulajdonsággal, másrészt kellemes illatúak, így a lehellet is frissebb lesz. Arra azonban szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy a szánkban levő baktériumflóra nem kizárólag káros baktériumokból áll, ezért a szájvizek túlzott használata akár ártalmas is lehet!

Egy elgondolkodtató párhuzam: mára már felismerték, hogy antibiotikumok alkalmazásakor a káros baktériumokkal együtt sajnos a szervezetünk számára hasznos organizmusok is elpusztulnak, ezért ma már probiotikumokkal állítják vissza a bélflóra egészségét egy-egy antibiotikumos kúra után.

15. Mi az a szájzuhany és mikor használjuk?

A szájzuhany sem az általános fogápolás része – kivéve, ha például mesterséges fogpótlással rendelkezik. Ilyenkor a szakorvos tanácsolhatja a szájzuhany használatát, amellyel a pótlások mellett kialakuló lepedék eltávolítható. Mivel nem könnyű elmagyarázni a használatát, ellenben az orvos nagyon szemléletesen be tudja mutatni, azt javasoljuk, kérjen tőle segítséget a készülék helyes alkalmazásához.

17. Mi az a fogkő és miért káros?

A fogkő elmeszesedett lepedék. Akkor jön létre, ha a fogakról sokáig nem távolítjuk el a lepedéket. Az, hogy kinek mennyi idő alatt alakul ki, némileg a nyál összetételétől függ, ami egyéni, örökölt tényezőkre is visszavezethető. Ennek ellenére nem lehet kijelenteni, hogy vannak fogkőre hajlamos emberek, és vannak, akiknél ez nem alakulhat ki. Előbb-utóbb mindenkinél megjelenik, aki hanyagul mos fogat, a kérdés csak az, hogy mennyi idő alatt.

TÉVHIT: A fogkő védi a fogakat

Éppen ellenkezőleg! A fogkő nagyon káros, mert a benne levő baktériumok ártanak a fogaknak, ráadásul könnyen ínygyulladást okozhat, amely ha tartósan fennáll, foglazulást, végső soron pedig a fogak kiesését okozhatja.

19. Mit tegyen, ha már kialakult a fogkő?

Ha már kialakult a fogkő, el kell távolítani, mielőtt bajt okozna. Ezt otthon, egyedül nem tudja elvégezni, megfelelő eszközök és tapasztalt szakember kell hozzá. Egy dentálhigiénés kezelés újjávarázsolja fogait, és esélyt ad Önnek arra, hogy helyes fogápolással megakadályozza a fogkő esetleges újraképződését.

Évente legalább egyszer akkor is érdemes felkeresnie dentálhigiénés szakrendelésünket, ha Ön nem észlel fogkövet a fogain. Először is, lehetséges, hogy bár nem látja, mégis ott van – elvégre a kávé, tea, vörösbor és a dohányzás miatt elszíneződött fogkő nagyon feltűnő, de a halvány, fehéres színű fogkő nem annyira szembeötlő. Másrészt, fogkő képződik az íny alatti területen is, ami tényleg nem látható, ám szakembereink onnan is pillanatok alatt eltávolítják.

TANÁCS: Ha ellátogat hozzánk, szakembereink egy vizsgálat után javaslatot tesznek a fogkőleszedés gyakoriságára. Nagy általánosságban évente egyszer érdemes emiatt felkeresni bennünket, de a fogkőképződés egyénenként eltérő mértékű lehet. Ugyanakkor ne feledje, hogy helyes fogápolással olyannyira visszaszoríthatja a fogkőképződést, hogy szinte csak ellenőrzésre kell visszajárnia.

21. Mi az az ínyvisszahúzódás és mi okozza?

Az ínyvisszahúzódás az ínyszövet sorvadását jelenti, ezért szoktuk ínysorvadásnak is nevezni. Normális jelenségnek tekinthetjük, ha egyszerűen az idő múlásával jelenik meg, vagyis ahogy öregszünk, egyre jobban visszahúzódik az ínyünk. Kórosnak minősítjük viszont akkor, ha a fogkő okozta ínygyulladás miatt következik be a sorvadás. Ilyenkor dentálhigiénés szakembereink a kezelésen túl életmódbeli, szájápolási tanácsokkal is ellátják, hogy megakadályozhassa az ínysorvadás továbbterjedését.

23. Mikor kezdjék a gyerekek a fogmosást?

Már a szopós babák fog-, pontosabban szájápolását elkezdhetjük azzal, hogy az anyatejes vagy tápszeres etetés után egy kis gézdarabbal óvatosan kitöröljük a kicsi száját.

Amint kibújnak az első fogacskák, érdemes fogkefével reggel és este óvatosan ledörgölni őket. Mivel a szülői minta a legfontosabb, időzítsük saját fogmosásunkat olyan időpontra, amikor a gyermekünk láthatja, mit csinálunk. Ha jókedvvel, vidáman hajtjuk végre a fogmosást, fogselymezést, egyéb műveleteket, a baba már egész kiskorában kívánatosnak és kellemesnek fogja tartani a fogápolást. Engedjük meg gyermekünknek, hogy saját gyerekfogkeféjével szabadon játsszon, és ne szidjuk le, ha rosszul végez egy mozdulatot! Jó pár évnek kell eltelnie, mire képes lesz a helyes technika elsajátítására, ám ez nem azért van, mert ügyetlen lenne, hanem azért, mert a kicsik még nem tudják úgy koordinálni a finom mozdulatokat, mint mi, felnőttek.

1 éves kortól már lehet gyerekfogkrémmel próbálkozni. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a gyerekek 3 éves kor előtt még nemigen tudnak öblögetni, de ne ijedjen meg attól, ha a fogkrémet esetleg lenyelik, mert ezek a babáknak kifejlesztett fogkrémek teljesen ártalmatlanok a szervezetre!

2. Étkezés előtt vagy után kell fogat mosni?

TÉVHIT: az étkezések után rögtön fogat kell mosni

Az étkezés előtti fogmosásnak nem sok értelme van, hiszen annak épp az lenne a célja, hogy a fogunkon, fogak között maradt ételmaradványokat eltávolítsuk. Az viszont tévedés, hogy amint felálltunk az sztaltól, azonnal a mosdóba kell rohannunk fogat mosni. A száj pH-értéke ugyanis megváltozik, a fogakat védő zománcréteg felpuhul, és ha ilyenkor esünk neki a fogkefével, az még meg is sérülhet. Várjon 30 percet az étkezések után, körülbelül ennyi idő alatt visszaáll a száj eredeti pH-értéke, és félóra elteltével már fogat moshat.

TANÁCS: Reggel, amikor a legtöbb ember különösen időszűkében van, a reggelit időzítse az első tennivalók közé, és csak közvetlenül indulás előtt mosson fogat. Ha még félórányi ideje sincs a reggeli sietség közben, vigye magával fogkeféjét, fogkrémét, és munkahelyére beérve essen túl a fogmosáson.

4. Milyen technikával kell a fogakat súrolni?

A súrolás szó máris félrevezető!

TÉVHIT: minél erősebben nyomjuk a fogkefét a fogunkhoz, annál hamarabb lesúroljuk a lepedéket

Ha a fogkefét erősen a fogainkhoz nyomjuk, a sörték meghajlanak, és nem a sörték végei érintkeznek tisztítás közben a fogunkkkal, hanem a meghajlott sörte szálrésze. Ha ezt el tudja képzelni, máris beláthatja, hogy a tisztítás nemhogy alaposabb nem lesz, de egyenesen kevésbé hatékonnyá válik.

Ami a technikát illeti, körkörösen vagy a fog tövétől a fog teteje felé haladó, söprögető mozdulatokkal kell fogat mosni. Az ínnyel párhuzamos tisztítás azért nem helyes, mert elvékonyíthatja a fogzománc ínyközeli részét, így a fog a későbbiekben igen érzékennyé válhat ezen a területen.

TANÁCS: Javasoljuk, hogy keresse fel szakembereinket, akik a helyszínen figyelik meg technikáját. Egy kis plakkfestő tabletta segítségével például perceken belül kiderítik, a fog melyik részén maradt meg a lepedék a fogmosás után is, így azonnal korrigálni tudják a tisztítás menetét. Ez a kis időbeli és pénzbeli ráfordítás a jövőben igencsak megtérülhet Önnek, hiszen számos fogászati problémát elkerülhet a helyes fogmosási technika megtanulásával!

6. Hagyományos vagy elektromos fogkefét jobb használni?

Valójában mindegy. A lényeg mindenképpen az, hogy minden fog minden elérhető felületét meg kell tisztítani. Az elektromos fogkefét eredetileg mozgásukban korlátozott emberek számára fejlesztették ki, hogy megkönnyítsék számukra a fogmosást, de ma már mindenkinek ajánlják.

TÉVHIT: Elektromos fogkefével rövidebb ideig tart a fogmosás, hiszen egységnyi idő alatt több mozgást végeznek a sörték, mint amikor hagyományos fogkefével tiszítunk.

Ez nem így van, legalábbis nem lehet határozottan kijelenteni. Az elektromos fogkefét ugyan elég csak odatartani a fog felszínéhez, a tisztító mozdulatokat elvégzi magától, ugyanakkor az időt igényel, még ha rövidet is, hogy átvigyük a másik fogra vagy másik felületre. Hagyományos fogkefével viszont egyszerre több felületet is tisztíthatunk egyszerre. Ismét hangsúlyoznánk: arra kell koncentrálnia, hogy minden felületet végigtisztítson, nem az időtartam a fontos.

Elektromos fogkefe
8. Milyen fogkrémet kell használni?

Nem tesszük le a voksunkat egyik vagy másik márka mellett sem. A legtöbb termék színvonalas, jó minőségű és kellemes lehelletet biztosít.

Általánosságban azt javasoljuk, hogy olyan fogkrémet használjon, amely ízben, színben, árban szimpatikus Önnek. Van azonban néhány szempont, amelyre érdemes ügyelnie. Ha például érzékenyek a fogai, nagyon tanácsoljuk az erre kifejlesztett fogkrémeket. A fogfehérítő hatású fogkrémekel és porokkal azonban bánjon óvatosan! Ezek ugyanis ún. abrazív (dörzs-)anyagokat tartalmaznak, amelyek a túl erős vagy hosszan tartó súrolás esetén károsíthatják a fogzománcot.

10. A fogmosás után hogyan folytatódjék a szájápolás?

TÉVHIT: egy alapos fogmosás bőven elegendő a fogak megtisztításához

Szakembereink azt szokták mondani a hozzánk forduló pácienseknek, hogy mindig van ideális és szükséges megoldás. Egy másik területről vett párhuzammal szeretnénk ezt megvilágítani. Ha például az étkezésekről van szó, a dietetikusok azt tanácsolják, hogy a napi ötszöri étkezés az ideális, ám ha ezt nem tartjuk be, legalább háromszor kellene enni. A szájápolásban is van ilyen határ. Az, amit minden nap meg kellene tennünk az egészséges fogakért, az a napi két fogmosás, amelyet minden esetben fogselyem használata követ. A fogmosás ugyanis nem távolítja el a két fog közé beszorult ételmaradványokat, és azok egy idő múlva pusztító hatással lesznek a fogra. A legtöbb szuvasodás éppen a fogselyem mellőzése miatt a fogak között indul el. Ezt megelőzheti, ha fogmosás után fogselyemmel megtisztítja az egymással érintkező fogak közötti területet is.

TANÁCS: Ha még sosem használt fogselymet, vagy nem biztos abban, hogy jól végzi-e a műveletet, keresse fel szakembereinket!

12. Milyen szájvizet használjak és milyen gyakran?

Megint csak arra tudunk rámutatni, hogy nagyon sokféle szájvíz létezik. Ezek között vannak általánosan használhatók, és vannak olyanok, amelyeket egy speciális problémára ajánlanak. A napi gyakoriság csak azoknál a termékeknél javallott, amelyeket kifejezetten erre a célra fejlesztettek ki.

TANÁCS: Mindig gondosan olvassa el a szájvizek tájékoztató szövegét, mert számos szájvíz nemkívánatos jelenségeket, például a fogak elszíneződését okozhatja túl gyakori használat esetén. Ha megkérdezi bármelyik fogorvosunkat vagy dentálhigiénés szakemberünket, személyre szabottan fog szájvizet ajánlati.

14. Mi az a Supefloss és mikor használjuk?

A Superfloss speciális fogápolási eszköz, a fogpótlások egyik fajtájánál, a hidaknál érdemes használni. A merev vezetőszálat az íny és a hídtest között át kell vezetni, majd a puha, vastag részt végig kell húzni az íny vonalában. Így a fogpótlás és az íny közé bejutó esetleges ételmaradék, lepedék eltávolítható.

TANÁCS: Leírva talán nehéznek tűnik ez a művelet, valójában pillanatok alatt elsajátítható és elvégezhető. Ha ellátogat hozzánk, szakembereink megmutatják Önnek a helyes használatot.

Superfloss
16. Mi az a fogköztisztító kefe és mikor használjuk?

A fogköztisztító kefét olyankor használjuk, amikor a fogak közötti rések viszonylag nagyok. Sok esetben a fogszabályozáskor kerül sor az igénybe vételére.

TANÁCS: Mindenképpen szakemberrel beszélje meg, ha fogköztiszító kefét kell alkalmaznia!

18. Megelőzhető a fogkő kialakulása?

Igen, rendszeres és helyes fogápolással megakadályozhatja a lepedék elmeszesedését azáltal, hogy magát a lepedéket távolítja el.

20. Mi az az ínygyulladás és mi okozza?

Az ínygyulladás rendkívül gyakori jelenség. Egyik nem igazán veszélyes, de mégis nagyon kellemetlen következménye a rossz szájszag, a hosszú ideig fennálló ínygyulladás azonban jóval drámaibb eseményekhez is vezethet, mint amilyen például a fogak kilazulása, kiesése.

Kialakulásának több oka lehet. Most csak a leggyakoribbakat emelnénk ki, ezek pedig a lepedék és fogkő. A helytelen technikájú vagy ritkán végrehajtott fogmosás előbb-utóbb a lepedék és a fogkő megjelenéséhez vezet, ezért is fontos a helyes száj- és fogápolás helyes elsajátítása.

Nem soroljuk az ínygyulladás kategóriájába a terhességi ínyduzzanatot vagy az olyan mechanikai sérülésekből eredő helyi gyulladásokat, mint amit például a fogpiszkáló szúrása okozhat.

Az ínygyulladást még a laikus is felismeri akkor, ha a a fogmosás során véres lesz a víz, amellyel öblöget. (Az íny ártalmatlan vérzése fogváltáskor is bekövetkezhet, ezért ne ijedjen meg, ha gyermeke öblögetővize bepirosodik, ha tudja, hogy egy vagy több foga éppen ebben az időszakban készül előbújni.)

TANÁCS: Ha ínye feltűnően piros, duzzadt, érzékeny, fogmosáskor vagy akár attól függetlenül is vérzésre hajlamos, keresse fel dentálhigiénés szakembereinket!

Rossz lehellet
22. Milyen ételek okoznak fogszuvasodást?

A kérdés nem teljesen pontos, mert fogszuvasodást közvetlenül egyik étel sem okoz. A cukor és szénhidrát (amely bomlása során úgyszintén cukorrá alakul) azonban szinte vonzza a baktériumokat, amelyek a fogszuvasodást okozzák.

Érdemes kerülni vagy minél kevesebbet fogyasztani a cukros ételekből, üdítőkből, különös tekintettel a fogakra szinte rátapadó, karamellizált változatokra! Rendkívül károsnak tekintjük a nyalókaféléket, amelyeket a gyerekek gyakran úgy fogyasztanak, hogy nyelvükkel a fogukra szorítják őket, miközben elmerülnek valamilyen játékban. Így a tiszta cukor akár órákon át érintkezésben marad a fogakkal.

A szénhidráttartalmú ételek közül megemlítjük a kenyérféléket, tésztákat, krumplit, egyéb gabonafajtákból készült ételeket.

TANÁCS: Természetesen nem azt szeretnénk mondani, hogy egyáltalán ne egyen cukrot és szénhidrátot tartalmazó élelmiszereket. Mindössze arra hívjuk fel a figyelmét, hogy ezek az ételek a legkárosabbak fogainkra nézve. A fogszuvasodást azonban megelőzheti azzal, hogy evés után fél órával alaposan megtisztítja a fogait!

Fogszuvasodás
24. A tejfogak is hajlamosak szuvasodásra?

TÉVHIT: a tejfogak nem szuvasodnak

A tejfogak igenis szuvasodnak, és a folyamat ugyanúgy megy végbe, mint a maradó fogaknál. Ezért érdemes az olyan nagyon elterjedt káros szokásokat megszüntetni, mint a cukros italok nyakra-főre való itatását, különösen az esti fogmosás utáni teázást. A cumisüveggel való elalvás egyébként is komoly veszélyt jelent a félrenyelés, fulladás lehetősége miatt, de a fogakra nézve is rendkívül káros. Klinikánkon sajnos találkozunk egészen aprócska, kétéves gyerekekkel, akiknek a fogacskái szinte már feketék és nagyon szuvasak a gyakran adott, magas cukortartalmú italok miatt.

TÉVHIT: az anya nyála mintegy fertőtleníti a baba kanalát, cumiját

Szinte mindennapos esemény, hogy a kisgyermek kanala, cumija leesik a földre. Sok esetben az anya ilyenkor felveszi, megnyalja, és úgy adja vissza a babának. Ez semmiképpen sem helyeselhető! A káros baktériumoktól, vírusoktól nem tisztítja meg a kanalat, cumit, legfeljebb a nagyobb koszdaraboktól, amelyek viszont az anya szájába vándorolva az ő egészségére lehetnek káros hatással. „Cserébe” az anya a saját káros organizmusait, a szájában levő baktériumokat, vírusokat mintegy elhelyezi a gyerek tárgyán, így közvetlenül juttatja a baba szervezetébe a fogszuvasodást vagy más betegséget kiváltó kórokozókat.

TANÁCS: A leesett tárgyakat, attól függően, milyen idős a baba és hova esett le a tárgy, tisztítsa és/vagy fertőtlenítse le, úgy adja vissza gyermekének!